Carl Philip herceg: semmi sem tesz szomorúbbá, mint az, hogy a diszlexiás gyerekeket butának tartják

Carl Philip herceg a diszlexiával vívott harcáról beszélt. A gyors autók, a vadászat és egyéb szabadtéri tevékenységek iránt rajongó hercegnek feleségével, Zsófia hercegnővel már két gyermeke született. Ezzel kapcsolatban a herceg azt mondta, nem engedi, hogy akár egyetlen gyermeke is szenvedjen a diszlexiával kapcsolatos megbélyegzéstől.

„Carl Philip hercegnek diszlexiája van” – mondta Bang Eric Jonasson, a Svéd Diszlexia Szövetség munkatársa, amelynek Carl Philip maga is védnöke. „Elmondta, mennyire fontos, hogy az olvasási és írási nehézségekkel küzdő gyerekeket ne zárják ki az iskolából. Azt is mondja, hogy semmi sem teszi szomorúbbá, mint mikor diszlexiájuk miatt butának tartanak gyerekeket. Nagyon fontos, hogy a tanulók ne érezzék magukat kitagadva az oktatási rendszerből. Talán segíti ezeket a gyerekeket a tény, hogy a mi hercegünk is diszlexiás, így kevésbé érzik magukat elszigetelve, és nagyobb iskolai babérokra törnek majd” – mondta Jonasson a Sveriges Radio-nak.“

A diszlexia öröklődik, így a herceg apja, XVI. Károly Gusztaf és nővére, Viktória hercegnő is diszlexiások.

Carl Philip herceg manapság nyíltan és szégyenkezés nélkül beszél olvasási és írási problémáiról. Gyakran segíti diszlexiával foglalkozó konferenciák megszervezését, amelyek célja az olvasási és írási nehézségekkel küzdő gyermekek megsegítése.

Ez a cikk a #SayDyslexia kampány részeként készült, október, a diszlexiával kapcsolatos figyelemfelhívás hónapja alkalmából.

A szöveg a People.com oldalról származik