Egy kilencéves diszlexiás diák egyedi mozaikot készített rubikkockákból

Becslések szerint a világ lakosságának körülbelül 20%-a szenved valamilyen fokú diszlexiában, függetlenül attól, hogy a tünetek kifejezettebbek, vagy kevésbé észrevehetők.

A kilenc éves montreali származású Benjamin ebbe a csoportba tartozik, problémái vannak az írással és olvasással, de mottója szerint: „Az életben az egyetlen fogyatékosság a félelem és az előítéletek”.

„A diszlexia azt jelenti, hogy csodálatos dolgokat tudok alkotni” – mondta a CTV News kanadai televíziónak.

Futótűzként terjedt a videó, ahol több száz Rubik kockát rak ki pillanatok alatt, s végül John Price portréját “festi meg” belőlük.

Cena diszlexiás harcművészeti szupersztár, és egyben a tanulási nehézségekkel küzdő emberek egyik legnagyobb támogatója.

Benjamin Melanie Rousseau édesanyja szerint a fia percek alatt képes felállítani egy rubikkockát.

Benjamin John Mosaicja 750 rubikkockából áll, néhány hét alatt építette fel. De a tényleges idő, amit Benjamin kockasorba állításával töltött, mindössze 5 óra volt. Ez nagyjából annyi idő, amíg egy ember kirak egy darab rubikkockát.

„A diszlexia nem az én fogyatékosságom, a diszlexia a SZUPERERŐM” – mondta Benjamin a CTV Newsnak.